Tehát, vissza a történethez. Megérkeztünk Ohakunebe. Ha városok között akarsz utazni, tudom ajánlani az Intercity nevezetű busztársaságot. Nagyon megbízható, olcsó és viszonylag sűrűn járnak a buszok. Ohakune egy tipikus kisváros, 1800 fő lakja, síparadicsom, a Mount Ruapehu lábánál fekszik és rengetegen látogatják a téli szezonban, tehát ki lehet fogni jó munkákat. Mi az Ohakune Court Motelben dolgoztunk, accomodation+paid job volt, tehát lehetőség nyílt arra, hogy végre ne csak mínuszoljunk. A hirdetésben az volt írva, hogy az egyik ember a recepcióra kell, a másik pedig a szobák tisztán tartására. Sajnos nem így volt. Mind a ketten takarítottunk. Nem volt se recepció, se angolozás, egy hatalmas visszalépés volt. Úgy voltunk vele, hogy nem baj, valahol el kell kezdeni, legalább pénzt keresünk és meg tudjuk nézni Új-Zéland egy másik szegmensét. Sajnos tévedtünk. Ohakune abszolút zsákutca, onnan csak Aucklandbe és Wellingtonba visz az út, a környező városokba esélytelen eljutni, még egy autókölcsönző sincsen. 

Van pár program, amivel azért el lehet ütni a szabadnapokat. Például itt a Tongariro National Park, aminek keretein belül túrázhatunk egyet az egykori Old Coach Road kis szakaszán, ami több száz évvel ezelőtt kötötte össze Wellingtont és Aucklandet. Szintén itt találhatóak a Sulphur Tavak.

A Mount Ruapehu pedig nem más, mint a Gyűrűk urából jól ismert Mordor. Havasan egészen máshogy fest, mint a filmben.

Magával a munkával nem lenne baj, mert az ember 1 hónapig bármit kibír, inkább a főnökünk okoz álmatlan éjszakákat. Elkezdtünk szezonális munkák után nézelődni a déli szigeten, találtunk is egy hasonló állást jobb pénzért. Vissza is írtak erről a helyről, hogy szeretnék elkérni a jelenlegi munkáltatónk telefonszámát referenciának. Megadtuk neki, lebeszéltük a főnökünkkel, hogy majd hívni fogják. Pár nap múlva kaptunk egy e-mailt, hogy a főnökünk gyakorlatilag lebeszélte rólunk. Sokat gondolkodtunk, hogy vajon miért? A válaszra nem sokat kellett várnunk, hiszen rá 1 napra megkért minket hogy még 3 hétig mindenképpen maradjunk a motelben. Ha mondjuk ezzel kezdi, mikor megkértük, hogy adjon rólunk referenciát, akkor egy igen kellemetlen helyzettől kímélt volna meg minket. Sajnos nem volt korrekt, így ezek után gondolom nem meglepő, hogy gőzerővel kerestünk másik munkát. Mivel a szezonok termináljában voltunk, nem igazán találtunk olyan munkát, ami mind a kettőnknek kedvezett volna. Ismét völgybe érkeztünk. Elhatároztuk, hogy 1 hetet adunk magunknak és persze Új-Zélandnak, ha nem találunk semmit, akkor lemegyünk a déli szigetre, megnézzük, amit érdemes, aztán megyünk haza, Magyarországra.. onnan meg kitaláljuk hogyan tovább. Legalább MI MEGPRÓBÁLTUK. 

Még hetekkel ezelőtt jelentkeztem egy munkára a déli szigeten. Egy kávézóba kerestek munkaerőt, egy backpackernek ez igen jó, mert ha egy pillantást is vettek a lehetőségekre, a munkák 80% takarítósdi vagy nem kapsz érte pénzt. Visszahívtak, egy telefonos interjú után újra jelentkeztek.. Felvettek. Jó fizetés, gyönyörű hely. Egy probléma van: ez a munka egy személyes. A helyzetet még tetézi, hogy Dávidnak turista vízuma van, ami lassan lejár.. Ez egy jó pénzszerzési lehetőség, így hosszas beszélgetés után arra jutottunk, hogy innen egyedül folytatom a kalandot, Dávid hazamegy.