Kalandvágyamat kielégítendő gondoltam egyet és vettem egy buszjegyet Dunedinbe, Új-Zéland második legnagyobb, a déli szigeten található városába. Te Anauból az út körülbelül 5,5 órás volt átszállás nélkül. Ugyan sok turista bérel autót, annak, aki itt "él", mint én, továbbra is ajánlom a városok közti buszozást, mert szerintem olcsó és kényelmes.  Szerencsémre a város központjában foglaltam szállást, az "On Top Backpackers" hostelben. Hihetetlenül jó áron sikerült befoglalnom és ráadásul mindenhez közel fekszik. Minden vadonatúj, a konyha teljesen felszerelt, sőt ingyen reggeli is volt, amit én például csak ott tudtam meg. Első fél napomon bejártam az egész belvárost, ami könnyű, mert gyakorlatilag minden építészeti remekmű egy helyen van. Már igencsak ki voltam éhezve egy jó shoppingolásra, egy-két új cuccra: a George Streeten aztán „adtam is az érzésnek”, és becserkésztem minden boltot a Levistől a $1 shopig.

A második napomon elmentem megnézni az Otago Peninsulat, ami elsősorban a vadvilágáról híres, de itt találhatjuk a Larnach Castlet is, ami szintén nagy turista látványosság. A túrát már jóval az utazás előtt lefoglaltam: a viator.com oldalon néztem meg a különböző lehetőségeket. Amin én voltam, az egy elég átfogó kirándulás volt városnézéssel vegyítve. Az első megálló a Railway station volt, ami az egyik legtöbbet fotózott épület Ausztráliát és Új-Zélandot tekintve.

Vicces és érdekes élmény volt a Baldwin street, ami- a Guiness rekordok könyve szerint- a világ legmeredekebb utcája. Eléggé kiesik a város központtól,  és szinte egész nap turisták lepik el, mindenki fáradhatatlanul próbál feljutni az utca legtetejére. Jómagam is megmásztam. Az utca valóban nagyon meredek, 2.86 méterenként emelkedik 1 métert, viszont mindössze 350 m hosszú. 

A Signal Hill tetejéről pedig remek rálátást nyerhettünk az Otago Peninsulára. A hegyen egy hatalmas szobor található, ez egyfajta tisztelgés Edinburgh előtt (amiről egyébként a város a nevét kapta).

Először a Larnach Castle monumentális látképét csodálhattuk meg. Bejártuk a hozzá tartozó botanikus kertet, élőben láthattuk az Új-Zélandi zászlón feltűntetett "Silver Fern" levelet.  Megtudhattuk, hogy jelenleg komoly vita folyik arról, hogy megváltoztassák-e a nemzeti zászlót, hiszen az gyakorlatilag teljesen egyforma az Ausztrál zászlóval. Felmerült, hogy a sokak által ismert fekete alapon ezüst levelet teszik meg az új állami zászlónak, azonban a fekete zászlóról sokan asszociálnak a kalózokra, így a piros és kék alapot szeretnék továbbra is megőrizni. Ami visszatartó, hogy egy ilyen változtatás rengeteg pénzbe kerül az államnak. 

A sárgaszemű pingvinekkel és fókákkal is sikerült testközelbe kerülnünk a Penguin's place rezervátumban. Manapság mindössze 4000 sárgaszemű pingvin él a földön. Pár éve egy váratlan melegfront -33 fok- hatására itt, Dunedinben rengeteg pingvin pusztult el, hiszen ez olyan hőmérséklet különbség volt nekik, amit nem tudott a szervezetük kezelni. Ezek a képek saját készítésűek: 

Végül pedig a Royal Albatross Centre világítótornya körül repkedő király albatroszokat csodálhattuk meg. Én személy szerint meg voltam elégedve a túrával, bár az időjárás nem volt valami kedvező.

Az utolsó napomon pedig nyakamba vettem a Cadburry csokoládégyárat, illetve megnéztem a pillangó kiállítást az Otago Museumban. Igaz, hogy ezért a kiállításért fizetni kell, de megéri, hiszen egészen közelről nézhetjük meg ezeket az állatokat és rengeteg gyönyörű képet is lehet készíteni!